Coach Akadémia Alumni találkozó - 2017

Együtt lenni, inspirálódni, tanulni

2017. május 12. 17.00 – 20.30

Helyszín: Impact Hub (Ferenciek tere 2.)  Kapucsengő-kód: 2010

 

Köszönjük a nagy érdeklődést, örülünk neki, szeretettel várjuk minden hallgatónkat.

 

A tervezett program:

 

17.00- 18.00-ig: PCC-szintű mentorálás bemutató 

Ez alatt az egy óra alatt lehetőségetek lesz egy coaching ülést megnézni, és ízelítőt kapni az ACTP (PCC-szintű) mentorálásból. Ha több jelentkező is lesz, akkor a helyszínen sorsolással döntjük el, ki lehet a helyszíni mentorált coach.

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a coaching-ülés alatt (a coaching ülés zavartalan lebonyolítása érdekében) zárva lesz a terem!

Tehát: aki tudja, hogy nem tud 17.00-ig odaérni, az inkább csak a második részre érkezzen: 18-00 órától már újra nyitott ajtókkal, szeretettel várunk mindenkit.

18.00-tól MiniTED – 6 hallgatónk előadása:
Az est előadói, az előadások sorrendje: (a névre kattintva részletesen megismerheted)
Takács István Károly

Let’s go inside – egyre beljebb és beljebb!

Egy George Micheal dal címét fogalmaztam át. Annak az útnak a lényegét foglalja össze, amit bejártam az elmúlt néhány hónapban.
A mindennapi munkám jó része nagyon közel áll a coachinghoz. Emberekkel dolgozom. Évek óta azzal foglalkozom, hogy meglássam a másikban a jót. Azt, hogy miben erős és persze azt, hogy miben kell fejleszteni a képességeit és a személyiségét. Aztán két évvel ezelőtt pedig elkezdtem pszichológiát hallgatni. Ahhoz a táborhoz tartozom, aki mindig is pszichológus akart lenni, de 18 évesen mégsem ezt választotta továbbtanulási célként. Kíváncsi vagyok az emberekre, nem ijedek meg a problémáiktól, könnyen rájuk tudok hangolódni, és azt tapasztalom, megbíznak bennem. Nem utolsó sorban, piaci lehetőség is van benne.
Amikor beiratkoztam az egyetemre, már készen állt bennem a változtatás akarása. Az, hogy valami még izgalmasabbat, még változatosabbat és anyagilag is jövedelmező dolgot akarok csinálni. Így természetes volt, hogy a következő lépcsőfok a coach tanfolyam lett.
Az elején mégis azt éreztem, idegenül mozgok ebben a világban. De az idegenség érzése gyorsan elmúlt, és ma már pont azt érzem, hogy a távolság éppen segít a közel kerüléshez. Az előadásomban szívesen „mesélek” erről a folyamatról.

Az előadó: Takács István Károly

Takács István

Tanár, vendégoktató, coach, mediátor. Ezek a tevékenységek töltik ki a hétköznapjaimat. Változó sorrendben. Egy boldog csivava apukája, és egy új lakás boldog tulajdonosa vagyok. Néhány kulcsszó magammal kapcsolatban: kreativitás, intuíció, érzelmek, kapcsolatok, munka, kávé, telefon, divat.

Gyetvai Anikó

Út az ACC-ig – önreflexió, tanulságok

A Coach Akadémia elvégzése után egyik határozott célom volt az ACC akkreditáció megszerzése. Ezt 7 hónappal a vizsga után sikerült is teljesítenem. Ennek az időszaknak a tanulságait szeretném megosztani veletek – mit, hogyan, miért – mi az, amit nem érdemes, és mi az, amit igen. De főleg azt, hogy miért érdemes . Mi változott bennem és a coaching-hoz való viszonyomon az odavezető út során. Szubjektív visszatekintés, ami másnak is hasznos lehet, aki hasonló cipőben jár, hasonló tervekkel.

Az előadó: Gyetvai Anikó

Gyetvai Anikó

Közgazdászként elsősorban multinacionális cégeknél dolgoztam közép- és felsővezetőként kontrolling, pénzügy és projekt menedzsment területeken különféle szektorokban. Számtalan projektben is részt vettem, illetve vezettem: vállalatirányítási rendszerek bevezetése, kialakítása, szervezet átalakítások, változásmenedzsment.

Business coachinggal azért kezdtem el foglalkozni, mert projekt menedzserként láttam, hogy a coaching mennyire hatékony tud lenni bizonyos folyamatokban (szervezetátalakítási projektek), így komolyan elkezdett érdekelni ez a szakma.

Business coach-ként azt tartom különösen fontosnak, hogy az ügyfelet a leghatékonyabban támogassam abban, hogy a saját dilemmájában vagy teljesítményében érzékelhetően és mérhetően tudjon előrehaladni a megoldás vagy fejlődés irányába.

Az ICF által meghatározott kompetenciák alapján dolgozom. A coaching folyamatot az ügyfél igénye szerint alakítom. A különféle módszereket és eszközöket ötvözve, a megfelelőt kiválasztva alkalmazom a személyre szabott coaching folyamatban. Néhány példa: szervezetátalakítás, munkakörváltás, delegálás, munkahelyi konfliktusok kezelése, work-life balance helyreállítása, priorizálás, problémakezelés, döntéshozás, kommunikáció, karrier-coaching, projekt coaching.

 

 

Csomortáni Tünde

A siker kulcsa, avagy mit befolyásol az érzelmi intelligencia?

Mindenki feltette már magának azt a kérdést: „mitől lesz valaki sikeres?” és biztos talált rá számtalan választ, mint például: „szerencséje volt”; „jó helyen volt, jó időben”; „pénzzel minden megvehető”, „jó családból származik”, „nagyon okos, vagy éppen szép”, és még folytathatnám a sort.

De mi van akkor, ha a felsorolt válaszok mellett van valami más is: valami elmélet, ami a szemnek láthatatlan, de megérthető, működőképes, és tanulható? Ezek a gondolatok kezdtek el foglalkoztatni az elmúlt időszakban, mikor egyre több könyvet és cikket olvastam az Érzelmi Intelligenciáról. Hogy miért pont erről? Nincs még rá hangzatos válasz, egyszerűen érdekelt.

Az előadásom során arra szeretnék rávilágítani, hogyan függ össze az Érzelmi Intelligencia és a Siker. Hogyan kapcsolódik a témához az önismeret, az érzelem és a viselkedés. Mit tud ez a három tényező együtt, ha eszköztárnak tekintjük őket, és alkalmazzuk a sikeres emberré válás folyamatában. Hiszen a felsorolt tényezők mindenkinek rendelkezésére állnak, bárhol bármikor. Tudatában vagyunk-e? Jól használjuk-e? És a végső kérdés, amit közösen fogunk megválaszolni reményeim szerint az előadás végén: ha birtokában vagyok ezeknek az eszközöknek, hogyan fejleszthetem tovább, és hogyan segíthetek másokat is ebben?

Az előadó: Csomortáni Tünde

Csomortáni Tünde

Az eddigi életpályám során átfogó tapasztalatra tettem szert pénzintézetek és termelő vállalatok szervezeti működésével, üzleti modellek / folyamatok kialakításával, valamint e területekhez illeszkedő informatikai megoldások tervezésével és megvalósításával kapcsolatban. Az elmúlt 20 évben számos informatikai projektben dolgoztam. Ezen projektekben különböző szerepeket töltöttem be, úgymint: üzleti elemző, ahol az Üzleti és IT szereplők közötti egyetértés megteremtése volt egy feladat, vagy projektvezetőként a projektszervezet tagjainak munkáját irányítottam, Mindkét kiemelt szerepkörben a megértés, az együttműködés, a konfliktuskezelés, és a hatékony kommunikáció körülményeinek megteremtését tekintettem a sikeresség eszköztárának

 

Vizdák Károly

Egy életmódváltás hiteles története, avagy sportolj és coach-olj! 

Volt valaha olyan álmod, amiért nagyon sokáig küzdöttél, mégis csak hosszas várakozás után született meg a várva várt áttörés? Előfordult már Veled, hogy a környezetedben senki nem hitt benned, csak Te önmagadban, Te mégis bebizonyítottad, hogy nincs lehetetlen? Nekem szinte soha nem volt sikerélményem a sportban, és már-már úgy nézett ki, hogy egész felnőttkoromat túlsúlyosan és így boldogtalanul fogom leélni… 2 évvel ezelőtt azonban vállaltam, hogy szembenézek önmagammal és a kegyetlen valósággal. Meghoztam egy döntést, amelynek köszönhetően mára az egész életminőségem átalakult.  Ma már én is motiválom a még az út elején állókat, hogy higgyenek önmagukban és soha ne adják fel! Ha érdekel életmódváltásom hiteles története, és szeretnéd megtudni, hogyan jutottam el az első lépésektől mások támogatásáig, gyere el és hallgasd meg előadásomat!

 Az előadó: Vizdák Károly

Vizdák Károly

Vizdák Károly vagyok, a Coach Akadémia 2016/17-es esti képzésének végzős hallgatója. Eredeti szakmáim szerint közgazdász/szakfordító & tolmács vagyok, diplomáimat a Budapesti Corvinus Egyetemen szereztem. Jelenleg egy multinacionális cég ügyfélszolgálatán dolgozom, kereskedelmi/IT/projektmenedzsment munkakörökben. Nagyon szeretem az idegen nyelveket, angolul, németül és spanyolul felsőfokon beszélek, de tanultam oroszul is.  Szabadidőmben rendszeresen sportolok, leginkább az edzőtermi edzést kedvelem, de szoktam futni és jógázni is. Legnagyobb sporteredményem eddig az idei Telekom Vivicittá verseny félmaratoni távjának sikeres teljesítése volt. Szeretek zenét hallgatni, koncertekre járni. Szívesen olvasok, elsősorban motivációs, önfejlesztő könyveket (többek között Brian Tracy és Robin Sharma könyveit). Szeretek utazni, leginkább az angolszász és spanyol kultúra érdekel.  A pozitív gondolkodás híve vagyok, hiszem, hogy előbb-utóbb minden jóra fordul. Érdekel a mindfulness, a tudatos jelenlét is. Coachcsá válásomban nagy szerepe volt az életmódváltásnak, a sportnak.  További kérdések esetén fordulj hozzám bizalommal a karoly.vizdak@gmail.com e-mail-címen!

Nagy-Józsa Dorottya

Esszéből főállás: a Y2Y első évének tanulságai

A Y2Y ötlete a peer coaching folyamat közben jött, coachom, Judit rögtön csatlakozott is hozzám. Majd jött Zsófi egy-két hét múlva, a nappali tagozatból, és azóta már hatan dolgozunk együtt. Mit csináltunk jól és mit rosszul, mit igen és mit nem, mit másképp és mit semmiképp, mit könnyű és mit nehéz, mit kell, mit nem kell, mit kellett és mit nem kellett volna. Önreflexió, tanulságok, hogy más kárán is tanulhassunk.

Nagyon hálás vagyok a Coach Akadémiának a kezdő lökésért, szeretnék inspirációt adni a jelenlegi és volt hallgatóknak, hogy hogy építsék fel coach énjüket, hogy indítsanak vállalkozást egy olyan környezetben, ahol a tárgyalások 95%-át még mindig úgy kell kezdeni, mi is az a coaching tulajdonképpen.

Az előadó: Nagy-Józsa Dorottya

Nagy-Józsa Dorottya

Logisztikusnak tanultam a közgázon, mellette dolgoztam légi és közúti szállítmányozásban, majd 2006-ban (a diplomaosztóm napján J) a Coca-Colához kerültem. Ott termeléstervezőként kezdtem, aztán SAP projektkoordinátor, majd SAP projektmenedzser lett belőlem. 2010-ben neveztek ki az Ellátási Lánc Tervezési Osztály vezetőjének. Jelenleg GYESen vagyok otthon második kislányommal, mellette tavaly májusban végeztem a Coach Akadémia esti képzésén, business coachként. Még abban a hónapban elindítottuk Y2Y Business Coaching néven vállalkozásunkat, amelyben már hatan dolgozunk együtt, mindannyian mellékállásban. Januártól átvettem az ICF Hungary titkár/kincstárnoki pozícióját, ACC képesítésemet idén áprilisban szereztem.

Kb.19.30-tól: szabad beszélgetés, ismerkedés, pogácsázás, együttlét 🙂

Amennyiben regisztráltál már az estre, de mégis közbejött volna valami, kérjük, jelezd a szervezes@coachakademia címen, hogy tudjunk róla. De inkább gyere, mert mindenkit nagyon várunk!:)

Ha pedig szeretnél jelentkezni az estre, de még nem regisztráltál, itt megteheted:

Név:*
E-mail cím:*
Előadást is tartanék:
Ajánlott témám:
Üzenet a szervezőknek:



Share This