Január elején egy programváltozás kapcsán hirtelen felszabadult a délelőttöm. Egy csomó dolgom lett volna a laptopomon, de évszakhoz képest meleg volt, ragyogó napsütéssel, ezért úgy döntöttem, hogy a családomra és magamra fordítom ezt az ajándékba kapott időt, a munkát pedig megcsinálom másnap. Valamely coach rendezvényen úgyis azt hallottam, hogy ne csak kizsákmányoljuk magunkat, hanem kötelességünk betenni is a testi-lelki bankba.
Így hát otthon a feleségnek azt mondtam, menjen, csináljon ezen a délelőttön valamit, amit már régóta szeretne. Én pedig felkötöttem az egyévesünket a hátamra, s elindultam egy hosszabb sétára a közeli erdő-mezőben. A talaj kiolvadt, a nedves földnek-fűnek jó szaga volt, a madarak is úgy szóltak, mintha tavasz lenne, ragyogóan élesek voltak a színek. A csipkebogyó épp a legjobb volt, édeskés, puha, lekváros, ahogy ki kell néznie, miután megcsípte a fagy. A gyerek a hátamon szuszogott, aludt. Szóval nagyon tökéletes volt!
De! Ahelyett, hogy teljesen elmerültem volna ebben (jelen lettem volna, ahogy mi coachok mondjuk) a gondolataim újra és újra bokros teendőimre kalandoztak. Ott voltak azok a hangok,hogy mégiscsak hétköznap délelőtt van, minden rendes ember dolgozik ilyenkor, és amúgy is, „amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra!” Pusztító mondás, nem szeretem! Az ilyen és hasonló parancsok miatt hajszoljuk magunkat a végkimerülésig, s nem engedjük meg magunknak a töltődést! Ügyfeleimen is látom ezt. Pedig mennyi minden várhat holnapig! Én nem tudom befejezni a dolgaimat, csak abbahagyom. Mindig van olyan, amit másnap, a jövő héten, egy hónapon belül csinálok meg. Ha le sem feküdnék aludni, csak csinálnám, csinálnám, akkor is jönnének új dolgok, amiket kitalálok, hogy még izgalmas lenne megcsinálni. Akkor mi lenne velem?! Fejben nagyon tudtam, hogy nagy marhaság ez a mondás, mégis olyan nehéz volt elengedni… Egyébként ott született meg ennek a blognak a gondolata.
S hány ilyen magyar mondás van, ami csak nehezíti létezésünket, eligazodásunkat a világban. Egyik ilyen kedvencem a „hiszem, ha látom…” Mennyivel egyszerűbb minden, ha ezt úgy alakítom át: „ha hiszem, látom”. De ez már egy másik történet.